2010. május 18., kedd

Párnacsata :)

Gyermekkorom kedves emléke, amikor szüleim kezdeményezésére hatalmas párnacsatába kezdtünk a nagyszoba közepén. Két nagy gyerek (azaz ők) meg két kicsi. Szép találatok érték az üvegajtós szekrényt ugyanúgy, mint az íróasztalon álló ceruzatartót... szóval ez olyan igazi-ízes, rosszalkodós párnacsata volt. Aztán egyszercsak hullani kezdett a hófehér, pihepuha... toll.  :) 
A következő emlékkép, amikor a szobaágyon ücsörgök mozdulatlan, hogy ne kavarjam fel a fehérséget magam körül és ők egyesével szedegetik a millió pelyhet. 
Azt hiszem, az egy igazán nagy nagypárna lehetett. :)


Mivel nemrég első ízben játszottam egy kézműves-nyerős-blogos játékban,
s úgy adódott, hogy pont én nyertem meg azt,
úgy éreztem, tartozom annyival, hogy hirdessek egy hasonlót.

Így most én szeretnélek meghívni Benneteket 


egy jóízű párnacsatára!

Induljon a játék!

A nyeremény: egy kis-vagy nagypárna.

. Fotóval bemutatni sajnos ;) nem tudom,
mivel még csak nem is sejtem, hogy milyen lesz :)
:) :) :)
Szeretném majd a nyertes elképzelései alapján megvarrni.
Ez amolyan "Csakneked" párna lesz. 
Lehet kicsi vagy nagy, zöld, bordó, natúr, madaras, szíves, virágos, csipkés, kockás, pöttyös...
 a m i ly e n r e     sz e r e t n é d. 

Ha van kedved játszani velem,
először kérlek, regisztrálj ezen a blogomon rendszeres olvasónak.
Tehát első játékszabály: legyél Te is a blogom "Követője".

(Ha érdekelnek a lakástextíliák és a gyermekeknek való textiltárgyak, regisztrálhatsz másik két blogomon is: Babóságok és Puhakuckó. Ott is lesznek játékok!!!)

Majd írj ehhez a bejegyzéshez egy üzenetet. Milyen párnán álmodnál szívesen? Szeretsz-e párnacsatázni?
A Te gyermeke(i)d ágya is telistele van különféle párnákkal és kabalákkal? És hasonlók... :)


Ha teheted, kérlek hirdesd a játékom, a blogodban vagy másképp, hogy mások is tudjanak róla.
Köszönöm!


És végül (illetve elsősorban): Álmodd meg a párnád!

A játék vége: június 8. (kedd) dél.



29 megjegyzés:

Unknown írta...

Húúúú, Én is nemrég nyertem életem első nyereményét egy blogos játékban és rákaptam az ízére.:-) Főleg ha a Te egyik párnádról lenne szó. Örülnék neki!:-)
ÉS ha már én lettem az első jelentkező, hátha nekem kedvezne a szerencse!

Névtelen írta...

Szia Ancsa! :)
DEJÓÓÓÓÓ!!!! :D:D:D:D
Énis szeretnék párnacsatázni!

Krisztina írta...

Szia!
Én is ilyen "elsőnyereményes" vagyok itt a blog világban, és veled is szívesen játszanék!
Biztos tuti klassz lesz majd a párna, amit persze rémélem, hogy majd én nyerem meg!;)

zinkmónika írta...

Huuuu de jóóóó!
Én még sose nyertem így semmit, de most hátha kedvez a szerencse!
Nagyon szeretem a párnákat, minden színben, mintában, minél színesebben:-)))

Unknown írta...

Hogyha PÁRNA, hát legyen PÁR! NA de egynek is örülnék, főleg, ha nyerném. SzéP ÁR NAgyon, ha ingyen megkapom! S lányaim meg nem kapják, hiszen ágyukban rengetek az állat, a puha PÁRNA, PÁRNAponta rendet teszek, hogy ők is odaférjenek.
PÁRNA szép, ha föld-színű, virágos-csillagos, s talán kicsit csillogós. Akkor aztán jöhetne a pihenés, az álom, a csata.
Nos, PÁ! Rrrr NAgyon beleborzongtam a lehetséges PÁRNA-tulajdonosságba :)

vancsavarr :) írta...

Sziasztok! Nagyon örülök Nektek :)! Máris jó veletek játszani! :):):) Elkezdtem tervezgetni hozzátok a párnákat... Játszom a színekkel, formákkal a képzeletemben... Nem is biztos, hogy mindegyik négyzetes alapú lenne... Móninak üzenem hogy PÁR NApsugarat már be is csalogatott ebbe a borús délutánba! :)

boGár krea írta...

Párna... Nem is olyan könnyű kérdés! Olyan rendes, igazi pihehullató párnacsatában még nem volt részem, csak amolyan "dobálgatjuk kicsit, nehogy észrevegyék" típusúban. (Persze a tiédet semmiképp nem dobálásra használnám!)
Nálam nem is az a kérdés milyen párnán aludnék szívesen, hanem a hogyan? Legalább egyik, de legjobb, ha mindegyik gyerekem ott kucorog mellettem, apa pedig körbeölel minket. Akkor mégiscsak: ehhez egy szép hosszú párna kell. :D

Én már "követlek" egy ideje. Ki is raktalak nálam. Úgyhogy álmodom a párnát! :)
És köszönöm a lehetőséget!

Kriszti írta...

Tetszenek a "foltjaid":o)
Beneveznék én is a játékra!:o)

Strugamano írta...

Ezt a jóízű párnacsatát ki nem hagynám! Én is játszom veletek!
Már csak azért is, mert hiába keresgetek az emlékeimben, nem találok párnacsatát. Pedig biztos volt... de ami késik nem múlik, ma ezen változtatok! :))) Az én álompárnám különben nagy, pihepuha, flanel, tűzszínű, spirálos napos motívummal.

bambiviki írta...

Szia Ancsa!
Én is szívesen beszállok a játékba, köszönöm a meghívást! Már látom is magam előtt a párnámat...jó puha, pamut, olyan, mint a meseképeid, fával, virággal, kék éggel, szivárvánnyal! De jó lenne...

Cinella írta...

Szia!
Ez a párnacsata nagyon jó ötlet! Mi is kipróbáltuk a gyerekekkel. Játékodra is szeretnék jelentkezni! :-)
Milyen párnát álmodnék?
Ha lehet valami rózsaszín és csillogósat. :-)
Cinella

Pattogo írta...

Szia!

Most bukkantam a blogodra! Nagyon jóó. Ha nem bánod jelentkeznék a játékra. Gyerekkoromban is imádtam a párnákat, meg most is. A lányaim ágya is tele van egyszerű párnékkal, és SK párnákkal. A tökéletes párna meg szerintem puha. :D Ennyi.

vancsavarr :) írta...

Sziasztok!

De jó, milyen sokfélék vagytok :) Kézművesek, költőnők, sziklamászók, babázók és majd babázók :)Jujj, és a Párnáitok is nagyon különbözőek! Megdolgoztattok majd, azt hiszem ;)
Persze azért itt a közös nevező: mindenkinek van egy párna-álma... :)

Szilvia írta...

Szia Ancsa! Én is jelentkeznék a játékra (még sose nyertem) és hát sajnos pont nemrég állapítottam meg, hogy azon kívül, amin alszunk, nincs is párnánk:(( Szóval nálunk lenne helye,(főleg olyan csodaszép párnának, amit Te készítesz) az biztos!...és köszi a lehetőséget!

hekka írta...

Én is szeretnék játszani! Nálunk nagy divat a párnacsata, de sajnos nincs kegyelem egyetlen párnának sem: a tiéd sem lenne kivétel! :)))) És hogy milyen: űrös, űrhajós, bolygós, csillagos... vagy valami ilyesmi. :)

patonaifabian írta...

Szia Ancsa!

Azért sikerült nekem is. Ez a követősödi nem megy nekem. Minden egyes blognál megszenvedem. De itt vagyok, s az én gyerekkori nagy álmom, hogy hófehér ágyon, gyönyörű ágytakaróval, és egy csomó egyszerű, de nagyszerű párnával körülvéve élem életem. Nos sajnos hófehér baldachinos ágyam, ágytakaróval nincs. De párnánk az van. Abból épít a lányom ágyat magának, meg a babáknak.

vancsavarr :) írta...

Sziasztok Szilvi, Hekka, Reni!
Nektek is nagyon örülök!
Már csak egy hét aztán varrhatok :)

solya írta...

Szia!

Most találtam rá a blogodra,és nagyon tetszik:)ha nem gond jelentkeznék a játékra,nagyon szeretem a párnákat és a varrott dolgokat,csak egy szomorúságom van,nekem nincs jó kézügyességem így nem tudok varrni ilyen csodákat:(:)ezért is próbálkozok nálad,hátha....:))köszönöm a lehetőséget:)

vancsavarr :) írta...

Szia Solya, Neked is örülök, így már 16-an vagyunk játékban (illetve engem nem kell majd beleszámolni, de most még azért párnacsatázhatok én is ugye?) :)

latinka írta...

Nagyon jó az ötlet,én is szeretnék játszani! Kicsit mániásak vagyunk párna ügyben,a lányom úgy alszik,hogy az ágya egyik felét a párnák töltik ki. Mindenféle:egyszerű színes anyagból varrt,állatfigurás,hímzett,kicsi,nagy. A másik helyen mindegyik a férjem feje alatt köt ki tévézés közben,nics kímélet...
Szóval,szeretnék játszani!

rozandi írta...

Szia! Szeretnék én is csatázni veletek. Imádom a párnákat. Kispárna nélkül nem megyek sehova. Kisfiam is ilyen. Az ő csücsikéje mindenhová jön velünk.

Erzsébet írta...

Beneveznék én is. Gyreekkoromban sokat párnacsatáztunk, de a gyerekeim is nagyon szeretik. Mindig jó móka. A lányom (aki már 10 éves)kispárna nélkül nem utazik sehová, annyira ragaszkodik az alvós párnájához. Természetesen sok párna van az ágyukon, főként saját gyártmány, vagy legalább a huzat az. Most szoritok magamnak, hátha lesz tőled egy gyönyörű párnám, amit addig meg is álmodok. :-)

F.Gina írta...

Jönnék én is, bár sok párnát varrok, de a másé mindig szebb :))
Hátha végre rám mosolyog a szerencse !

vancsavarr :) írta...

Tényleg... utazós, arcot belefúrós, lábfelpolcolós, bújócskázós, ráhuppanós, csücskénél vonszolós... egyáltalán nem közönséges tárgy egy párna... ha pici, ha közepes, ha nagy, ha még nagyobb, mindenhogy szeretjük :) Nálunk is csak gyűlnek, szinte észrevétlen, most meg újra rágondolok, hogy tényleg, mindegyiknek külön története van... Köszi Nektek :)

Zilla írta...

Húúú! Annyira szeretek párnacsatázni, de nálunk még nem hullt toll belőlük, viszont telis-tele van az ágyam kispárnával, és plüssökkel, és igazán jól mutatna egy tepárnád is köztük! Sajnos még nem sikerült nyerni hasonló játékon ( "ilyen" kicsin múlt), de hátha most! Jó lenne, ha...

Szegusz írta...

Én is szeretnék játszani! Sőt nyerni!!!:)
A lányaim annyi párnát raknak az ágyukba, hogym néha úgy tűnik, ülve alszanak... :))

Timi írta...

Szia! Én is nagyon szeretnék játszani Veled! A táska mániám mellett párna mániám van. :)

Szeretek párnacsatázni, viszont gyerkőc még nincs. Párna van bőven, de egy általad készített tuti kedvenc lenne! :)

vancsavarr :) írta...

Sziasztok! Nagyon klassz, játékoskedvű csapat gyűlt itt össze! :) Szép napot mindenkinek!

Szamóca írta...

Egy Ancsa-párnát én is szeretnék, úgyhogy ezennel beállok a sorba. :)